Kedves Barátaim !
Karácsony közeledtével a fény fontos szerepet kap. Nekünk keresztényeknek azonban egész évben fénynek kell lennünk a Világnak életünk példájával és szeretetünkkel. Fénynek kell lennünk még abban az értelemben is, hogy az igazság mellett kell állnunk, főleg akkor, amikor az rejtve van. Az "Európa Krisztusért" mozgalom mára már több ezer keresztényt gyűjtött egybe. Az első két évben olyan írásokat adtunk közre, amelyeknek témái ma mindennap felmerülnek. Ezek nem veszítenek aktualitásukból, így elérhetők maradnak az archívumban.
Ebben a hónapban arra bátorítunk Titeket, hogy legyetek jelen a csatatéren, keresztény szemléleteket merjétek vállalni a Világ előtt. Írjatok levelet szerkesztőségnek, politikusnak, vagy az internet által felkínált számos lehetőséggel éljetek, vagy még a civil társadalmat célozzátok meg ezzel a magatartással. A következő hónapokban egy-egy levélben röviden össze fogjuk foglalni, hogyan tehetitek mindezt. Reméljük, hogy a levelek tetszeni fognak, és segítséget is fognak nyújtani.
Bizonyos európai országokban Karácsonykor az ünnepet a karácsonyi szimbólumok használatának tilalma rontja. Néhány helyen a karácsonyfát és más karácsonyi motívumokat az évszakra jellemző motívumokkal helyettesítik. Szabad még "Áldott Karácsonyt !" kívánnunk a másiknak ? Ha ez a kérdés felmerül, miért nem írunk ezzel kapcsolatosan egy olvasói levelet ?
A keresztény szimbólumokról itt találhattok rövid írást.
Áldott Karácsonyt mindenkinek !
Az „Európa Krisztusért!” csapata
Ui: Ne felejtsük: imádkozzuk naponta a Miatyánkot, hogy Európa újra keresztény értékeken alapulhasson!
- * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - *
Hogyan írjunk olvasói levelet?
Az olvasói levelek azok, amelyeket egy újságban a legtöbben elolvasnak, ezért nagyon hatékony eszköz arra, hogy minél több ember felé közöljük üzenetünket. Az olvasók ezeket gyakran úgy tekintik, mint a társadalom nagy részének véleményét.
Az olvasói levél felvethet egy problémát, és meggyőző ereje nagy lehet. Továbbá pontatlanságokat tehet helyre, ellenezheti, vagy támogathatja a kormány egy-egy lépését. Hatékonysága jóval nagyobb, mint a megírására szánt kis idő.
Az olvasói levélen kívül írhattok újságíróknak személyes levelet : gratuláljatok olyan cikkeikhez, amelyben kiálltak egy keresztény cél mellett. Ha viszont nem értettünk velük egyet, vagy ha egyértelmű hibák, tévedések szerepelnek a cikkekben, közöljük azt velük, de tegyük ezt barátságos hangnemben.
LEGYÜNK GYORSAK !
Az újságok ritkán jelentetnek meg olyan leveleket, amelyek témáját már nem hozza a sajtó. Sokkal nagyobb esélyünk van, ha konkrétan utalunk egy egészen friss cikkre.
LEVELÜNK LEGYEN RÖVID !
Természetesen a levél terjedelmében vannak határok (érdemes ilyen szemmel más olvasói leveleket megnézni). Ha a levelünk túl hosszú, félő, hogy a szerkesztő megvágja, és azt hagyja ki, ami szerinte kevésbé fontos. Ezért jobb, ha mi magunk röviden írunk, ráadásul minél rövidebb egy levél, annál valószínűbb, hogy olvassák majd.
A LEVÉL FELÉPÍTÉSE LEGYEN VILÁGOS !
Először jelöljük meg a témát, majd fogalmazzuk meg azt, amivel egyetértünk, azt követően pedig azt, amit nem fogadunk el, és ezt indokoljuk is.
LEGYÜNK EGYÉRTELMŰEK !
Ha cikkekre utalunk, írjuk meg annak címét és azt, hogy mikor jelent meg. A szerkesztők általában inkább azokat a leveleket jelentetik meg, amelyek egy konkrét cikkre reagálnak. Álláspontunk legyen világos : nem értek egyet a parlamenti képviselő álláspontjával ebben és ebben, mert… »
LEGYÜNK TÖMÖREK !
Álláspontunkat a lehető legtömörebben foglaljuk össze, anélkül ugyan, hogy fontos részleteket kihagynánk. A hosszú mondatokat kerüljük, mert azok csökkentik az olvasó érdeklődését. Egy levélben egy témával vagy kérdéssel foglalkozzunk.
SZÉLES KÖRBEN ELFOGADHATÓ ÉRVEKET KERESSÜNK !
Amikor az érveinkre gondolunk, a célközönséget is tartsuk szem előtt. Nem hívők vagy vegyes közönség felé jobb nem hitbeli érvelést folytatni, hanem inkább tapasztalati és észérveket. Ne ismételjük magunkat, az olvasók ugyanis a rövid gondolatokat kedvelik, illetve azokat, amelyek új perspektívát adnak az adott témának.
VONZÓ KEZDETET ADJUNK ÍRÁSUNKNAK !
Egy vonzó cím és egy érdekes kezdőmondat megfoghatja azt az olvasót is, aki csak átfutja az újságot.
LEGYÜNK SZEMÉLYESEK !
Az olvasókat jobban érdeklik azok a témák, amelyek őket vagy kisebb-nagyobb közösségüket közvetlenül is érintik. Továbbá egy személyesebb mondat ("ahogyan az ENGEM érint") növeli a levél hitelességét.
HA LEHET, VIGYÜNK BELE HUMORT !
Ha a téma engedi, kis humort vagy iróniát is rakjunk levelünkbe. Amikor sikerül megmosolyogtatni az olvasót, akkor érveinket is nagyobb eséllyel fogadják el.
NE FELTÉTELEZZÜNK SEMMIT !
Abból induljunk ki, hogy az olvasó nem ismeri a témát. Ezért mielőtt a lényegről írnánk, foglaljuk össze tömören annak kontextusát.
MARADJUNK KERESZTÉNYEK STÍLUSUNKBAN IS !
Győződjünk meg arról, hogy mind a stílusunk, mind a tartalom azt a viselkedést tükrözi, amely egy kereszténytől joggal elvárható. Ne engedjük, hogy kihozzanak sodrunkból – lehetünk felháborodottak, de uralkodjunk indulatainkon. Kerüljük a konkrét személy elleni támadást, inkább egy bizonyos politikát vagy gondolkodásmódot kritizáljunk.
ADJUK MEG ELÉRHETŐSÉGEINKET !
A levél végére írjuk nevünket, címünket, telefonszámunkat és foglalkozásunkat. Erre az újságoknak gyakran igényük van, hogy ilyen módon ellenőrizni tudják, hogy valóban mi írtuk-e azt. Ha ezek a személyes adatok hiányoznak, az újságok többsége nem fogja megjelentetni a levelet. Ha azonban ezek szerepelnek, az újságban csak a nevet és a várost tüntetik fel.
EGY LEVELET EGY ÚJSÁGNAK KÜLDJÜNK EL !
Egy levelet ne küldjünk el több, ugyanabban a térségben kiadott újságnak. Levelünknek egyedinek kell tűnnie, így ha több helyre elküldjük, tegyük azt külön-külön, és olyan újságoknak, amelyek különböző térségekben jelennek meg.
NE FELEJTSÜK EL A KIS SZÁMÚ ÚJSÁGOKAT !
A helyi újságokban nagyobb eséllyel jelenhet meg levelünk, továbbá helyi érdeklődést és összefogást válthat ki.
CC : ÉRINTETT POLITIKUSNAK !
Ha helyén való, küldjük el levelünket másolatban olyan politikai személyeknek, akik a levélben említett témával foglalkoznak. Email-címüket az internet segítségével könnyen megtalálhatjuk.