Érosz lovagol a párducon. Szerelem és házasság a világvallások tükrében

Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz tollából

 

”Tudjuk valójában mi is a szerelem? Nagyon sokszor valami puha, szentimentális érzületre gondolunk. A mai világnak azonban sokkal nagyobb képzelőerőre van szüksége ahhoz, hogy a szerelem határait, nagyságát, mélységét megértse.” – Romano Guardini

Valóban. Nem túl puha a szerelemre vonatkozó értelmezésünk? A szerelem és a házasság nem annyira két ember harmonikus együttélését, mint annak isteni eredetét jelenti, illetve kellene, hogy jelentse az embernek. Kultúránkban, vallástörténetünkben a szerelem és házasság mindig összefüggött a kreativitással és a világi dolgokkal. A romantikus kapcsolat képe nem annyira volt fontos. Ezt láthatjuk még ma is az indiai hagyományokban, ahol a párokat sokszor a mai napig rokonaik boronálják össze. Az északi mondavilágban pedig így jellemezték: összeházasodtak, majd egymásba bolondultak. A mai ”én és te” értelmezésünk ennél sokkal később született, s sokkal inkább individualista fogalom lett.

A hinduizmusban a nászéjszaka szentsége még ma is rendkívül fontos.  Amikor a mennyegző három napig tart, a vőlegény csak a harmadik éjszakán közeledik feleségéhez. Azelőtt még számos vallási riutálén, áldáson kell keresztül menni a párnak.

Ázsia számos tantrája az erotikus érintkezést a folytatólagosság és a stabilizáláció elősegítőjének tartja. A pár így nem azért házasodik, hogy egyéni szerelmét és annak kifejeződését megélje, hanem hogy azzal a világ teremtési folyamatába bekapcsolódjék. A házasság ugyanis maga is világ-teremtés.

Nem elsődlegesen a vágyak, szükségletek kielégítése a cél, hanem a világ kohéziója. A szent együttműködés ilyen formája tisztán párhuzamba állítható a házasság keresztény értelmezésével. Pont azért, mert Érosz párducon lovagol (ahogy azt a görög mitológiából is ismerjük), szükség van arra, hogy ezt az erőt egy szent térben helyezzük el.

Az életet nem a harmonikus erők uralják. A különböző kultúrák mítoszai mind a nő és a férfi két különböző polarizáltságát mutatják be. Ezek az erők kiegyensúlyozottak, de egyértelműen különbözőek és különböző feladatokra is rendeltetnek. Lao-Tse filozófiájában a Yin és a Yang ennek a jelenségnek az egyértelmű megfogalmazása. A nő a misztérium, a rejtély, akit a férfi csak minden ereje együttesével tud megoldani. Így aztán a nő mozgatóerő és a zavar egyszemélyben. Anyává és feleséggé csak egy férfi által válhat. Ugyanígy a férfi, férj és apa csak egy nő által lehet.

Sokkal több bátorság kell a másik nem megismeréséhez, mint a saját felfedezéséhez. Ez a megismerés pedig az isteni erők kifejeződése. Úrrá lenni ezeken az erőkön a szemérmesség valódi értelmezése, mivel a szemérmesség a tudatosság fogalmából ered. Szemérmesnek lenni tehát az, amikor valaki képes a saját energiáit tudatosan irányítani, ahelyett hogy hagyná őket csapongani.

A kapcsolat ilyen értelmezése szerint úgy működhet, ha valaki sokkal inkább vonzódik egy másik emberhez, mint saját magához. Férfi és nő kapcsolódása egyben egymásnak feszülésüket is jelenti valamennyi ősi hagyományban. A bipolaritás kell a dolgok mozgatásához, ahhoz, hogy a világ működjön. A nemek polaritása a lakat és a kulcs viszonyához hasonló. Két kulcs egymagában semmit nem tud kinyitni, ugyanúgy, ahogy két lakat sem tudja egymást bezárni. Az azonosságban nincs dualitás. Csak a különbözőségben. Azok, akik tagadják a másikat, az életet tagadják. A boldogság és az élet ugyanis a másikban van.

 

Ajánlott olvasmány: Frau-Männin-Menschin. Zwischen Feminismus und Gender“ (Woman-Man-Human; between Feminism and Gender), Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz, kiadó: Butzon&Bercker Kevelaer, 2009.