Kereszténység-megőrzés Európában?

 

Napjainkban az európai polgárok nagy részének vegyes érzése van a kereszténységről: s az valahol az értetlenség és az ellenségesség közötti érzés. Ezek az érzéseket bölcs mondások és udvarias mosolyok rejtik, így nehéz megérteni valódi lényegüket. Mi is ez? Valamiféle allergia? Kényelmetlenül érzik magukat az emberek a kereszténység puszta jelenlététől? Ez egy állandó emlékeztetője valaminek, amiről az ember nem akar hallani? Mi teszi a keresztény megjelenést ilyen elviselhetetlenné, hogy a törvény végső erejével kelljen levadászni? És miért van az, hogy Európa legnagyobb alulról építkező szervezetéről - ha az olvasó lenne olyan nagylelkű, és megengedi nekem e kifejezés használatát a Kereszténységre - olyan keveset lehet hallani? Melyik egyesületnek van irodája és a teljes munkaidős alkalmazottja minden egyes kis városban, és nem kap mást mégis, csak kritikát?

 

Alasdair MacIntyre azt írta, hogy Szent Benedek nem akarta megmenteni Európát, de barátaival együtt a kereszténység radikális formáját élte: és miközben ezt tette, akaratlanul is megmentette Európát. John Courtney Murray azt írta: "A Szentlélek nem szállt le galamb formájában az emberek közé. Ő az igazságosság és a szeretet végtelen energikus szellemében jött és költözött az emberek közé, a világi emberben.” Mit is tegyenek most ezek az energikus világi emberek?

 

Az első lépés az, hogy legyünk még jobb keresztények. Emlékezzünk Teréz anya szavaira, “Az egyetlen dolog, aminek változnia kell, az te és én vagyunk.” Személyek szintjén ez azt jelenti,

hogy legyünk odaadóak minden apró dologban, ami nap mint nap utunkba kerül,  hogy akarjuk az evangéliumot terjeszteni, igen, menni és elmondani azt a hegyeken.

 

Keresztény emberek gyakran beszélnek nyilvánosan társadalmi kérdésekről a hit említése nélkül, azzal a céllal, hogy érvelésük minden érintettet megfogjon, ne csak a hívőket. Mindez nagyon udvarias tőlünk... Ugyanakkor: mikor így teszünk, nem mi vagyunk az igazság visszatartói, amiről a hétköznapi embereknek a tévé előtt ülve hallaniuk kéne? Ne értsenek félre: én teljes egészében le vagyok nyűgözve a keresztény természetjog-alapú hagyománytól, attól, hogy képesek vagyunk a legtöbb dolgot az értelem alapján megmagyarázni. És buzgón ellenkezem az osztrák lelkipásztorral, aki megdöbbenését fejezte ki, mondván: "Nem tudom elhinni, hogy ész érveket használtok a nyilvános vitákban a Biblia helyett!” De talán a keresztények többet beszélhetnének hitükről a nézőknek, azok kereső szívéhez, ahelyett hogy az őket kérdező újságíró kegyeit lesnék. Persze ez csak egy gondolat.

Szülőfalumban egy nagy kereszt van a plébániatemplom udvarában. Fel van tüntetve az összes

év, amikor nagy evangéliumhirdetést szerveztek ott, egészen 1865-től kezdve. A sor 1961-ben véget ér.

 

Másodszor, a keresztényeknek sokkal hangosabbaknak kellene lenniük. Egy német kutatóintézet nemrégiben megállapította, hogy a legfigyelemreméltóbb dolog a keresztényeknél az, hogy észrevehetetlenek. Hogy ez változzon, az minden egyes kereszténynek a felelőssége.

 

Keresztényeknek alakítaniuk kell a közvitákat. Sok mindent adhatunk!A fontos kérdéseket nem hagyhatjuk hozzászólás nélkül. A legfontosabb feladat a keresztények számára, hogy hitelesebbek legyenek és kevésbé féljenek, hogy jól tájékozottak legyenek, és hogy érthető és elfogadható érvekkel szólaljanak fel.  Egy keresztény számára a nyilvános vitában való részvétel már maga is egy jótékonysági cselekedet!

 

 

·         A keresztény politikusok nem hagyhatják ott hitüket, mint egy kalapot a ruhásszekrényen, a hatalom csarnoka előtt. Okuk van, hogy kevésbé legyenek félénkek. Nagyon lelkesen kéne dolgozniuk az emberi méltóság védelméért és a jogi korlátozások ellen, amelyek közvetlen vagy közvetett hatással vannak a keresztényekre, tudatában annak, hogy a széles körű törvényhozás korlátozza az alapvető szabadságokat, a keresztények részleges és ideiglenes mentessége nem elegendő egy szabad és igazságos társadalom kialakításához és megóvásához

 

·         A médiával és a művészetekkel foglalkozó embereknek törekedniük kell a keresztények sokkal pozitív ábrázolására, és a negatív sztereotípiák okozta előítéletek leküzdésére.

 

·         A tudományos vagy szellemi munkát végezőknek meg kell próbálniuk a keresztény elveket kiemelni a jelenlegi száműzetésükből, és a vita részévé tenni azokat.

 

·         Keresztény szülőknek elsősorban hitüket kell átadniuk gyermekeiknek. Ez magában foglalja a gondos és figyelmes iskolaválasztást. A tanügyben dolgozóknak újra kell értékelniük mély felelősségüket és meg kell újítaniuk hitbéli elkötelezettségüket.

 

·         Az egyházi vezetőknek egyértelműen meg kell fogalmazniuk keresztény szempontokat és kezelniük az alapelveket és keretrendszereket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy  minden ember megtalálja a boldogságot.

 

Véget értek azok az idők, amikor a társadalom fejlődését a nappali melegéből, a kanapén ülve figyeltük.

 

Ez lenne a nagy terv? Valószínűleg nem. De mint keresztények tudjuk: mi kizárólag azért vagyunk felelősek, amit képes vagyunk megtenni. Igen, célunk az, hogy részt vegyünk a világ  alakításában, hogy az egy virágzó hellyé váljon. De ha nem vagyunk képesek a nagyszabású változtatásra, a második cél, hogy támogassuk azokat a személyeket, akik figyelemmel kísérik és érdeklődnek a kereszténység iránt és aki elgondolkodik azon, mit adhat neki a kereszténység. De még ha ez sem történik meg, és ha senki nem figyel, akkor is érdemes úgymond metafizikailag hangot adni az igazságnak, szólni a leggyengébbekhez, és hirdetni a keresztény hitet.

 

 

Írta Gudrun Kugler és a Europe for Christ! csapata