Dear friends and fellow European Christians,

The following is a summary of a chapter entitled “Living Within the Truth: Christian Mission in the New Order of the World” by Archbishop Charles Chaput from the book „Exiting a Dead End Road. A GPS for Christians in Public Discourse“ published by Kairos Publications in Vienna.

In his contribution to the book, the Archbishop of Denver explains why separation between church and state does not mean to radically secularize public life.

Find below a summary of his article and download the entire paper here.

Thank you for standing up for a Christian Europe and for praying with us!

Your Europe for Christ! – Team

 

 

Demokrácia kontra relativizmus, avagy miért fonódik össze a radikális szekularizáció mai társadalmunkkal?

Mai világunk két legnagyobb hazugsága, hogy a kereszténységnek nem volt jelentős szerepe a Nyugati világ alakulásában, fejlődésében; illetve hogy a nyugati intézmények és értékek fenntarthatók keresztény erkölcsi alapok nélkül is.

A mai nyugati világot nem lehet megérteni annélkül, hogy ismernénk a 20. századi kereszténységet, amelyben maga ez a világ kialakult. Az ember, aki nem ismeri a történelmet, nem ismeri saját magát. És az az ember, aki elfelejti, hogy ki is ő valójában, könnyen manipulálhatóvá válik. A társadalmunk kereszténynek született és a túlélésünk attól függ, hogy kitartunk-e a keresztény értékek mellett. Legfőbb elveink és politikai intézményeink nagy mértékben az evangéliumon alapszanak, az ember és a kormányzás, illetve az emberi méltóság keresztény felfogásán. Krisztus eltávolításával a képből, értékeink, intézményeink és életvitelünk egyetlen hiteles alapját vesszük el. Ma olyan időket élünk, amikor az Egyház történelme és a nyugati kereszténység legitimitását minél inkább igyekeznek a köztudatból kiszorítani. Sajnos azonban a keresztény múltúnkkal való közömbösség nem járul hozzá a mai értékek és intézmények védelméhez.

A relativizmus napjaink civil vallása, a nyugati társadalmak filozófiája lett.

A modern világ pluralizmusa a társadalmakban azt a felfogást szeretné erősíteni, hogy egyetlen személy vagy csoport se sajátíthatja ki az igazságot, és hogy minden kultúrát és vallást egyformán kell tiszteletben tartani. A gyakorlatban viszont azt tapasztalhatjuk, hogy politikai intézményeink az alapvető erkölcsi elvek és a transzcendens igazságban való hit nélkül csak egy új barbár rendszer erősödését szolgálják. A tolerancia nevében épp a legkegyetlenebb intolerancia elviseléséhez, tolerálásához jutunk. Más kultúrák tiszteletben tartásáért ma már a sajátunkat becsüljük le. Az élni és élni hagyni tanítása ma épp az erősebb létjogosultságát helyezi a gyengébb felé. Az abortusz, az eutanázia, a gyerekgyilkosságok, az embrionális kutatás és a genetikai kísérletek célja, hogy eltüntesse a gyengéket, fogyatékkal élőket, időseket. Istenre vagy egy magasabb igazságra építkezés nélkül demokratikus intézményeink nagyon könnyen fegyverré válhatnak a gyengék és maga az emberi méltóság ellen. Az emberi jogok Istentől valók és az állam feladata, hogy megvédje és felvirágoztassa azokat, de soha nem válhat azok forrásává. Ha az állam ezt a hatalmat magának követeli, akkor még a demokrácia is olyan totalitarizmussá alakulhat, ahol a hatalmasok és erősek akarata úgy formázza a törvényeket, hogy az a gyeng.ébbeket ellehetetlenítse.

Az abortuszt, a szekszualitást és a házasságot érintő keresztény meggyőződések irritálják leginkább a mai nyugati világot. Ezek a meggyőződések kifejezik az igazságot az emberi termékenységről, az ember jelentőségéről, a sorsról. Az ezeket az alapigazságokat felforgató világban azt szeretnék elhitetni velünk, hogy Isten nem szükséges, és hogy az emberi életnek nincs alapvető értéke, célja. Ez lenne a halál kultúrája. Megtámadják és elnyomják az egyházat, mert az az életet támogatja és éppen ezért az új világ új rendjének legfőbb ellensége. Az egyház arra hivatott, hogy az ellenállás hívő közössége legyen. A dolgokat az igaz nevükön kell nevezni. Harcolnunk kell a gonosz ellen. Nagyon kell hinnünk abban, amit hitünknek mondunk. Minderről pedig életünkkel kell tanúságot tennünk. Hitvallásunk igazságában meggyőződve, készen kell állnunk arra, hogy ezen igazságok szerint éljünk, szeressünk és hogy megvédjük azokat, akár kényelmünk feláldozása és szenvedés árán is. A XX. század nagy tanulsága, hogy nincs olcsó kegyelem. Istenünk, aki egyszülött fiát adta érettünk, azt követeli, hogy mi is hasonlóan bátor és önfeláldozó módon éljünk, úgy, ahogy azt Jézus Krisztus mutatta.

Szabad emberek, mint amilyenek a keresztények, nem lehetnének igazán szabadok hit és erények nélkül, melyek a szabadságot elősegítik. Az egyház és az állam szétválasztása nem jelenti a közélet radikális megosztását. A vallásszabadság kifejezés meglehetősen korlátozott fogalmát használják ma előszeretettel. A mi alapítóink azonban nem akarták kizárni a vallást a közéletből. A polgároknak ők azt a szabadságot szerették volna biztosítani, hogy nyilvánosan is a vallásuk szerint élhessenek, s hogy vallási meggyőződésüket egy igazságos társadalom magán viselje. A vallásszabadság magába foglalja a prédikáláshoz, a tanításhoz, a szerveződéshez való jogot, hogy ezekben a társadalom egésze részt vehessen és beszélhessen róla, valamint, hogy minden egyén csatlakozhasson vallási csoporthoz. E szerint az értelmezés szerint foghatjuk fel a vallás “szabad gyakorlását”.