Egyenlő elbánásmód és megkülönböztetés-ellenes jogalkotás – hogy is kell ezt érteni? By Sophia Kuby Az elmúlt 30 év európai jogfejlődése tagállami és uniós szinten is komoly előrelépéseket mutat a diszkrimináció-ellenesség és a mindenkit megillető egyenlő bánásmód elvének érvényesülése mellett. Anti-diszkrimináció és egyenlő elbánás. Jól hangzó, kívánatos fogalmak. A mai szabályozást közelebbről megvizsgálva viszont erősen aggodalomra ad okot a tendencia, hogy az eredetileg egyenlőséget célzó jogszabályok a valóságban hogyan vezetnek igazságtalansághoz. A diszkrimináció tilalma ugyanis gyakorta szül melléktermékként újabb fajta megkülönböztetést. Az Európai Unió Alapszerződésének 19. cikkelye tiltja az állampolgárságon alapuló diszkriminációt, valamint feljogosítja az EU intézményeit, hogy olyan rendeleteket fogadjon el, mely a nemi, faji, nemzeti s etnikai hovatartozáson, felekezeti hovatartozáson, fogyatékosságon, koron, szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés felszámolását célozza. Ez azt jelenti, hogy az EU-nak jogában áll tiltani és szankciókkal sújtani valamennyi említett alapon történő megkülönböztető bánásmódot. De mit is jelent valójában a diszkrimináció fogalma? Az általános közfelfogás a diszkriminációt úgy értelmezi, mint amikor valamely személyt valamilyen szubjektív megítélés alapján rosszabb bánásmódban részesítenek, mint egy más személyt ugyanabban az élethelyzetben. Annak ellenére, hogy ez erkölcsileg és társadalmilag gyakran egyaránt elítélendő, a jog nem mindig követi az erkölcsi és társadalmi vonalat, tehát gyakran nincs tilalom az ilyen magatartásra a jog rendszerében. Hagyományosan az anti-diszkrimináció egy vertikális kötelezettséget jelentett, mint például a mindenkit megillető törvény előtti egyenlőséget, vagy az egyén védelmét az állam intézményei által gyakorolt tisztességtelen, igazságtalan bánásmód ellen. Tisztességtelen és igazságtalan bánásmód az igazságosság alapelvét sérti, melynek alapkövetelménye, hogy azonos ügyeket azonos módon kell megítélni, míg különböző ügyeket különbözőképpen. Így a megkülönböztető bánásmódnak ésszerű és igazolható alapjának kell lennie. Manapság azonban Európa szerte más értelmezését tapasztaljuk annak, hogy minek is kellene a jog által tiltottnak minősülnie. A legszélsőségesebb példája ennek EU-s viszonylatban az Európai Unió tanácsa által épp tárgyalt irányelv, mely a személyek közötti egyenlő bánásmód elvének gyakorlatba ültetését követeli vallási, fogyatékossági, szexuális orientációs alapokon. Az irányelv a személyek, és a személyek egymás közötti társadalmi viszonyaira összpontosít. Ez az irányelv, s mellette több tagállami szinten futó jogalkotási kezdeményezés a magánszférába és az emberek közötti kapcsolatokba avatkozik bele. Innentől a magánélet válik ellenőrzötté és jogilag szabályozottá – olyannyira, hogy a nem támogatott viselkedésmódról hatóságokat illetve az egyenlő elbánás elvével megbízott testületeket értesítenének, illetve ezek által lennének illethetőek akár szankciókkal is. A bizonyítás terhének megfordítása, ahol a megvádoltnak kell bizonyítania, hogy nem követte el tettét – gyakran óriási többlet-terhet ró az állítólagos elkövetőre. Így aztán a vertikális állam-egyén kötelezettség horizontális kapcsolattá alakul, személy – személy viszonyára bontva. Miért szélsőséges és veszélyes ez a paradigma-váltás? Amíg egy fekete férfit és egy fehér nőt függetlenül a bőrszínüktől ugyanolyan bánásmóddal kell illetnie a rendőrségnek egy autóbaleset esetén (vertikális dimenzió), addig a fekete férfinak joga van eldönteni, hogy akar-e barátkozni a fehér nővel anélkül, hogy diszkriminációval vádolják őt (horizontális dimenzió). Amíg a lakhatási törvényt minden egyes bérlőre ugyanúgy kell alkalmazni, addig egy háztulajdonos eldöntheti, hogy a házát egy családnak, vagy egy homoszexuális párnak adja ki. Az üzletembernek ugyanígy meg kell adni a jogot ahhoz, hogy eldöntse, kivel akar üzletet kötni anélkül, hogy döntéséért aztán felelősségre vonják. Egy keresztény prédikátornak meg kell hagyni a szabadságot, hogy keresztény szellemben tanítson házasságról és családról, anélkül, hogy egy másképp gondolkodó ezért megvádolhassa. Alapvető szabadságjogok és az igazságosság alapelve van veszélyben Európában, mivel egy olyan egyenlőség-fogalmat kíván a jogalkotási törekvés bevezetni, mely már nem az igazságosság elvén alapul. Ez az egyenlőség azt követelné, hogy objektív kritériumoktól függetlenül bánjunk ugyanúgy mindenkivel. Különböző esetek – mint például egy házaspár és egy homoszexuális pár - másként való megítélése lesz kikiáltva diszkriminatívnak. Ez pedig nagyon messze van attól, amit mi szabad és igazságos társadalomnak hinnénk. Mindenen túl viszont mégiscsak az emberek felelősek azért, hogy milyen társadalomban élnek. Az egyenlő elbánás ilyen utópiája túl veszélyes most számunkra, hogy szó nélkül hagyjuk besurranni világunkba. U.I.: Ha többet szeretne tudni a készülő EU-s irányelvről, javasoljuk a következő hivatkozás alatt elérhető elemzést elolvasni: www.europeandignitywatch.org/reports/detail/article/principle-of-equality-to-overrule-fundamental-freedoms.html
Sophia Kuby a European Dignity Watch (Európai Méltóság-figyelő) brüsszeli nemkormányközi szervezet ügyvezető igazgatója. Az európai intézményekről általuk készített ingyenes, naprakész információra itt lehet feliratkozni: www.europeandignitywatch.org/network/our-network.html
|
|
|
