Kedves Barátaink,

 

Legutóbbi Európáért levelünkben a néma többség képviselte tudatlanságot, passzivitást illetve a rosszul értelmezett toleranciát neveztük meg társadalmunk "fejlődési rendellenességeiként"

 

Pár nappal ezelőtt a híres skót karmester és zeneszerző, James MacMillan is hasonló következtetésre jutott, amikor a neves londoni Sandford St. Martin Trust társaság fennállásának 30. évfordulója alkalmával tartott beszédében elítélte a tudatlanság-fűtötte vallásellenességet. Ezúttal ennek a merész beszédnek néhány gondolatát szeretnénk megosztani levelünkben. A teljes beszéd elérhető a www.sandfordawards.org.uk link alatt.

 

Fontos, hogy mi keresztények is hallassuk hangunkat akkor, amikor sokan mások csak azért érnek el eredményeket, mert nálunk hangosabbak!

 

Európának pedig továbbra is szüksége van imáinkra, mely egyesít bennünket a közös ügyért.

 

Szeretnénk az újesztendőt imával és ezzel az új lendülettel kezdeni.

 

Az „Európa Krisztusért!” csapata

 

- * - * - *- * - * - *- * - * - *- * - * - *- * - * - *- * - * - * - * -

 

Szekularista elit által fenyegetett pluralizmus

James MacMillan kritikus megjegyzései

 

Az utóbbi időben gyakori a már-már szinte hisztérikus, sarkított hangvételű vallásellenes megnyilvánulás. Az európai társadalmak szekularizációjának folyamata ahhoz a diadalmas megállapításhoz vezetett, hogy a harcot a szekularizációs projekt nagy erői nyerték meg. A történelemnek azonban már ismert az bosszantó tulajdonsága, mely a biztosat és meggyőződöttet alapjaiban rengeti meg. A vallást ugyanis többek minden reménye ellenére sem sikerült felőrölni, összezúzni. Kulturális értekezésünkben egyre inkább új és meglepő utakat talál a megnyilvánulásra.

 

Feladhatta-e tehát kultúránk a vallásosságot? A válasz egyértelmű nem. Olyannyira egyértelmű, hogy az ateista kampányerők egyre élesebb hangvételű, vehemens támadásai mindinkább értelmezhetőek kétségbeesett, pánik vezette reakcióként arra a felismerésre, hogy a vallás létezése jóban vagy balsorsban egyaránt töretlen, hűen az emberiség önmeghatározásához.

 

Az ateista kampányhősök egyre nagyobb zaja - szöges ellentétben az "élni és élni hagyni" gondolattal - abból a felismerésből fakad, hogy bizony harcukban vesztésre állnak. A szűkkörű, elszigetelt vallásosságért folytatott fáradozásuk ugyanis tisztán látható, hogy bukásra van ítélve.

 

Igaz ugyan, hogy ezidáig jó szelek segítették őket a szövetséges média-hatalmak felől, azonban ezek a vallás támadásában többnyire célt tévesztenek. A legtöbb média-orvlövésznek ugyanis nincs igazán fogalma magáról a támadott célcsoportról. A leghangosabb bekiabálóknak csak rendkívül homályos elképzelésük van a vallásról; s nem is szándékoznak érvelésük, s megértésük hiányosságait pótolni. Ahogy Madeline Buntig írta egy nemrégiben megjelent

Guardian számban:

"A médiában tapasztalt tudatlanság bizonyos fokig érthető, hiszen ez az a frontvonal mely hívőket és kételkedő szekularistákat választ el egymástól. Az újságírók többsége pedig nagyon vázlatos tudással, s ha lehet ennél még kevesebb érdeklődéssel és megértéssel rendelkezik a vallási hagyományt meghatározó teológia összetettsége és történelme iránt."

 

Természetesen ezeknek a támadásoknak következményei vannak pluralizmusunk természetére vonatkozólag. A tudatlanság-fűtötte vallásellenesség - mely rendkívül elterjedt a liberális szekularista elit köreiben - ugyanis rendkívül veszélyes az által, hogy a társadalom színességét az érték-szabadság álarcával, a semlegesség hangsúlyozásával, simulékonysággal és naivitással kendőzi. E mellett azonban üzenetük ugyancsak gyakorlatiatlan, taszító és véleményem szerint elnyomó is. A változatosság valódi értelme - melyben maga a pluralizmus létezhetne - van alapvetően támadva az által, hogy a legkisebb közös nevező adta egyenlőségre, kényelemre van korlátozva. Ebben a realitásban pedig valamennyi nem-szekuláris törekvés automatikusan társadalmilag nem kívánatosnak lesz nyilvánítva.

 

A 2005-ös YouGov felmérésben a “Vallásosnak tartja-e magát?” kérdésre kerestek választ. Bár a széleskörű nyilvánosság 71%-a válaszolt a kérdésre igennel, a televíziós körökben megkérdezetteknek mindössze 21%-a adott pozitív választ. A televíziós körökben kapott eredmény alapján biztosak lehetünk abban, hogy ez az arány hasonló a nagyvárosi művészeti, kulturális, média-elit körökben is. Ezek azok az emberek, akik csak a saját zárt körükben beszélgetnek, magukról maguknak; s akik arra a meggyőződésre jutottak, hogy az egész világ hozzájuk hasonlóan gondolkodik. Tévednek.

 

Nem hivatalos adatok szerint a vallásos emberek egyre gyakrabban tapasztalják azt a kényelmetlen, elbizonytalanító jelenséget, hogy nap, mint nap szembesülnek hitük miatt tudatlansággal, előítéletekkel. Ennek oka, hogy manapság a vallásosság az újkori szekularisták, “liberális igazhitűek” szemében gyakorlatilag egyenlő a visszamaradottsággal, bigottsággal és szűklátókörűséggel. Az általános intellektuális meglátás ugyanis a vallásnak tudatlanságon, túlzott leegyszerűsítésen és kifigurázáson alapuló elemzésén alapul. Vajon milyen hidakat lehetne építeni egy ilyen gondolkodó, de rendkívül zárkózott közeg felé?

 

Katasztrofális következményei lennének annak, ha szekuláris liberálisaink hirtelen magukra maradnának növekvő szabadságellenességükben. A demokrácia, melyet védeni színlelnek, ugyanis nem élné túl a spiritualitás közéletből való száműzését. A hidat tehát a keresztényeknek és azoknak kell építeniük, akik ellenállnak az elnémításukra törekvő egyre agresszívabb támadásoknak. Folytatniuk kell az igazság üzenetének eljuttatását a hatalom felé, kifejezve hagyományaik és hiedelmeik magabiztos megértéséből fakadó éleslátásukat és találékonyságukat. Ez járul majd hozzá egy őszinte és tudásalapú vitához, s építi a hidat valós, biztos alapokra.