Kedves barátaink!
„Hogy lehet, hogy a demokrácia nyugaton oly sikeres, míg máshol nehézségekkel küzd?“ - kérdezi Joseph Weiler, aki Dél-Afrikában született, Angliában tanult és jelenleg New Yorkban dolgozik nemzetközi jogi professzorként.
Választ a kereszténység és a demokrácia vitális kapcsolatában találhatunk: a kereszténység ismeri az emberi természetet, valamint az emberiség eredetének és sorsának nagy igazságait. Ezen igazságok azzal teremtenek teret a demokráciának és a civil társadalomnak, hogy „Cézárt megfosztják istenségétől”. Kényszerítenek minket, hogy letegyük a fegyvereket és felvegyük az érveket. Ránevelik a társadalmat a politika világára és a jogállamiságra. Önfegyelemre és önkorlátozásra tanítanak, amikor megmutatják, hogy a hatalommal ne éljünk vissza, és az általunk nem támogatott döntéshozókat is respektáljuk.
A kereszténység védelmet nyújt a többség „mindenhatósága“ ellen is, mivel a demokráciának tartalmaznia kell két keresztény alapelvet: az ember eszközként való használatának tilalmát és a gyengék védelmezésének kötelezettségét; így a demokrácia nem teheti meg mindazt, amit formálisan, a keresztény elvek nélkül elkövethetne.
A demokráciának szüksége van a kereszténységre – mégpedig az élő és aktív kereszténységre.
Még többet olvashatnak ezekről George Weigel és Joseph Weiler beszédeinek rövid összefoglalásában.
Az Ön „Európa Krisztusért!“ csapata
UI: Ne felejtsék naponta a Miatyánkot imádkozni, Európa autentikus, keresztény megújulásáért! Jöjjön el a te országod!
- * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * - * -
Isten és politika George Weigel gondolatai a demokrácia jövőjéről
Az előadás elhangzott: Bécsben, 2006. április 10-én. A kivonatot az „Európa Krisztusért!“ csapata készítette. A beszéd teljes verzióját az alábbi e-mail címen igényelheti: office@europe4christ.net.
„A keresztények saját hazájukban mégis idegenként élnek; polgárként mindenben részt vállalnak és mégis úgy viselnek mindent, mintha kívülállók lennének; mindenhol, még az idegenben is otthon érzik magukat, mégis minden haza idegen számukra“ - Levél Diognetushoz, 2. évszázad
A hithű kereszténység a demokráciának nyújtott elsőrendű szolgálata, hogy „teret“ biztosít számára. A Máté 22-ben azt mondja az Úr: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.“ Ez valóban forradalmi mondás, mely hatással volt az utóbbi 2000 év közéletére. Két alapvető dolgot említhetünk a fenti igeversről. Elsőként, hogy Jézus megadja a császárnak, ami neki jár. Így a korai egyház még a Jézust keresztre feszítő Pilátus helytartó ideje alatt sem cáfolta Cézár hatalmát. A Máté 22 alapján egy másik fontos tény, hogy Jézus, a császár és Isten szembeállításának következtében, megfosztja a császárt isteni karakterétől, és nyilvánvalóvá teszi az Isten iránti hűség elsőrendűségét. Vannak dolgok, melyek Istenhez tartoznak és nem a császárhoz. Mivel Isten létezik, a császár nem lehet isten. Ha pedig a császár mégis az Istent illető pozícióra törekszik, akkor a császárral szemben ellenállást kell tanúsítani.
Mivel a császár nem Isten, a politikai tér sem ultimatív, sem totális. A kereszténység Cézár „istentelenítése” által a politikát is szekularizálja. És éppen ennek van a legnagyobb hatása a közéletre. Miért? Mert szabad teret teremt a társadalomban, ahol így a meggyőzés politikája alakulhat ki. Olyan szabad társadalmi tér keletkezik, ahol lehetővé válik a jogállam létrejötte és legfontosabb feladatának, a polgári alapjogok biztosításának fejlődése. Mivel a császár nem isten, létezhet civil társadalom. Mivel a császár nem isten, az állam a társadalom szolgálatáért létezhet, és nem fordítva.
A kereszténység második, demokráciára gyakorolt hatása által élvezhetjük és használhatjuk egy demokratikus állam állampolgárságát. Nincs demokrácia megfelelő mennyiségű demokrata nélkül: megfelelő számú kritikus véleményű férfi és nő nélkül, akik az ész és szív erényeivel rendelkezve, képesek a demokratikus önkormányzás megvalósítására. A demokrácia nem egy önműködő gépezet. Csak bizonyos ideig képes arra, hogy kompenzálja a polgárok hiányosságait. Ám a gépezet hosszú távú működéséhez szükség van mérnökökre, akik szellem és lélek erejével működnek, akikkel a gépezet az emberek javát szolgálhatja. Minden kétéves kisgyermek természetéből adódóan diktátor: az akaraterő és önzés édes kis csomagban, akit a társadalmunknak egy demokratikus állampolgárrá, a civil társadalom tagjává kell kovácsolnia.
Én nem hiszem, hogy a hithű kereszténység lenne az egyetlen lehetséges formája azon vallási és morális normáknak, melyek diktátorokból demokratákat képesek formálni. De hiszem, hogy a keresztény perszonalizmus és az emberi adottságok keresztény szemléletmódja pozitív és erős befolyással bírnak a „másik ember” felé gyakorolt demokratikus viselkedésmódra. E viselkedésformákat kiválóan megjeleníti C.S.Lewis A dicsőség súlya című munkája: „Nincsenek szokványos emberek. Még sosem beszéltél szokványos halandókkal. Nemzetek, kultúrák, művészetek, civilizációk – mind halandók, tiszavirág életűek. De léteznek halhatatlanok, melyekkel nevetünk és dolgozunk, összeházasodunk, és akiket elutasítunk és kifosztunk. Halhatatlanok: halhatatlan horror vagy maradandó csillogás... Emberszeretetünknek igaz és hű szeretetnek kell lennie, kifinomult érzékkel a bűnre, de mély szeretettel a bűnös iránt. Ez nem puszta tolerancia, vagy belátás, amely a szeretetet kigúnyolná, ahogy a könnyelműség az örömöt gúnyolja ki...”
Én hiszem, hogy az igaz kereszténység megteremti a felebarát, a „másik ember”, mint egyedülálló teremtmény iránti tiszteletet. Ez a tisztelet magába foglalja a vallási toleranciát is. Mert a tolerancia valójában a vallás vívmánya, amit a vallásos hit képes biztosítani.
George Weigel a washingtoni Etikai és Közpolitikai Intézet (EPPC) kutatója és a Katolikus Tanulmányok program igazgatója. Vallási és közéleti témákban ismert író és kommentátor.
„A sikeres demokrácia egyetlen garanciája az önmegtartóztatás erénye” Gondolatok a kereszténységről és a demokráciáról J.H.H. Weiler
Az előadás elhangzott: Bécsben, 2006. április 10-én. A kivonatot az „Európa Krisztusért!“ csapata készítette. A beszéd teljes verzióját az alábbi e-mail címen igényelheti: office@europe4christ.net.
Hogy lehet, hogy nyugaton a demokrácia általában oly gyors sikert arathatott, (bár igaz, hogy a legtöbb országban, még Európában is, fiatal jelenségnek számít), máshol mégis problémákba ütközik? Önmagában egy választás, még a szabad választás sem, képes demokráciát teremteni. Irán mostani elnökét demokratikusan választották.
A demokráciát az teszi valódivá, ahogy a demokratikusan kölcsönzött hatalmat gyakorolják. Ezt a hatalmat ki lehet használni: egy megvadult többség vad törvényeket iktathat be, és létrejöhet „a többség zsarnoksága”. Bízva az alapjogokat garantáló alkotmány és az alkotmánybíróság megteremtésében, sokáig hittük, hogy kiküszöbölhetjük ezt a problémát. Természetesen én is bízom bennük, azonban meg kell értenünk, hogy ezek nem oldják meg a problémákat, csak tovább halasztják megoldásukat. Hirtelen belátjuk, hogy nem a többségi zsarnokság fenyeget minket, hanem a „bírák kormányzása“. Mivel lecserélhetetlen bíróságunk van, és amely a demokráciával szembenálló alkotmányos döntéseket hoz. Nincs egyszerű megoldás.
Komolyan meg kell értenünk, hogy a sikeres demokrácia egyetlen garanciája az önkorlátozás erénye lehet: amikor van hatalom, azonban nem használják ki teljesen.
A „nyugati szabad demokráciák” eddigi sikereinek egyik magyarázata éppen a zsidó-keresztény tradícióban lelhető, mely a templomok pangása ellenére máig három formában létezik. Elsőként, mert a kereszténység nevelt minket önkorlátozásra az egyház és állam közötti kapcsolatokban. „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.“ Az egyház sosem fog az élet minden területén követelményeket kelteni. Bár az élet minden területéhez lehet hozzászólása, mindig tiszteletben tartja, hogy a politika területén bizonyos követeléseken túl nem emelkedhet feljebb, nem alakíthatja a szabályokat. Ez a fegyelmezett önkorlátozás. A második szempont sokkal mélyebbre szánt. A zsidó-keresztény tradíció a saját szabadságunk feletti önuralmat tanítja. Sok tekintetben szabadok vagyunk, mégsem korlátok nélkül követjük vágyainkat. Korlátozzuk a szabadságunkat, hogy valóban szabadok lehessünk. És ezt bevisszük a politikába is. Politikai kultúránk a hatalomgyakorlás feletti önuralom kultúrája, melyet a zsidó-keresztény tradíciónak köszönhetünk, és ezt az ateisták és agnosztikusok is bevallják. A harmadik terület, ahol a zsidó hagyomány talán erősebb, mint a keresztény, a jogállamiság fenntartása. Nem létezhet demokrácia jogállamiság nélkül. Ez a siker kulcsa.
Joseph H.H. Weiler 1951-ben, Johannesburgban született, a New York University Law School és a Brugge Europakolleg nemzetközi és Európa jogi professzor. Leghíresebb publikációi: „The Constitution of Europe: Do the New Clothes have an Emperor?“ (1999) és „Ein christliches Europa“ (2004), melyeket számos nyelvre lefordították és nemzetközi vita folyt róluk. A német nyelvben az alábbi regényéről is ismert „Der Fall Steinmann“ (Piper, 2000). Joseph Weiler zsidó.
|
|
|
